Jdi na obsah Jdi na menu
 


10. 9. 2015

Marilyn és Harvey Diamond

 

A diéta, melyet Harvey és Marilyn Diamond dolgozott ki, az 1980-as években keltette fel az amerikai lakosság figyelmét, majd egyre nagyobb népszerűségre tett szert az egész világon. A fogyókúrás program lényege, hogy az élelmiszerek megfelelő kombinálása által ígér folyamatos és tartós fogyást.

Harvey Diamond úgy véli, hogy a súlygyarapodás oka főként a fehérjében és a szénhidrátokban gazdag ételek egyidejű fogyasztásában keresendő. Ugyanis a két tápanyagforrás megemésztéséhez különféle enzimek szükségesek, feldolgozásukban pedig más-más belső szervek játszanak főszerepet, melyeket, ha egyszerre terhelsz le, nem lesz optimális a felszívódás.

Diamond a diéta kidolgozása során az élelmiszereket két csoportra osztotta fel. A feldolgozott, finomított eljárással készült táplálékokat a halott élelmiszerek csoportjába, míg a nyers gyümölcsöket és zöldségeket az úgynevezett élő élelmiszerek kategóriájába sorolta be.

 

Harvey DIAMOND mint nagyon beteg gyerek született testkontroll.jpgmeg. Idézet a könyvből:" Köhögéssel születtem. Mint újszülött ott feküdtem a kórházi ágyban és komoly egészségügyi proglémáim voltak, amelyek egyre rosszabbodtak. Korai gyerekkoromtól kezdve 25 éves koromig minden étel után éles és heves gyomorfájdalmaim voltak. Mint gyermek sokszor éjszaka fájdalomra ébredtem, és a WC-n aludtam párnával a térdemen. Reggel megtalált valamelyik fivérem, s jelentette:" Harv megint a WC-ben aludt." Állandó megfázással is küzdöttem. .... Emlékszem, hogy annyi orvosságot szedtem, hogy alig álltam a lábamon. Köhögés ellen, fejfájás ellen, orvosságot az általános közérzetre. A betegségeknek és az orvosságoknak köszönhetően úgy éreztem magam, mint akin teherautó ment keresztül. " Apja halála után, aki gyomorrákban halt meg, egyszeriben már nem érezte magát tehetetlen áldozatnak, s elhatározta, hogy küzdeni fog. Kutatása eredménnyel járt, s rátalált a "természetes higiéna" nevű filozófiára. Elkezdte alkalmazni az életmódjában, s végre 1970-ben eljött az utolsó nap, amikor a gyomra fájt. Azóta soha nem érezte azt a kínzó fájdalmat, s 22 kilót is fogyott.                     Harvey Diamond 1945 február 2-án született valahol az USA-ban 

harwey-d-r..jpg

 

 

 

MARILYN DIAMOND: " Mikor 1975-ben 31 éves koromban végre alkalmam lett ott ülni a füvön a helyi bioélelmiszer- marilyn-diamond.jpgüzlet előtt, Venice városában, Kaliforniában, s beszélgetni Harveyvel, beteg voltam és kétségbeesett. Több mint 20 éve szenvedtem kínzó hasgörcsöktől. A főiskolán az állandó fizikai szenvedés megakadályozott abban, hogy részt vegyek a társasági életben, úgy mint a többiek. Ezért feszült és ingerlékeny voltam, ami nem tett jót a kapcsolataimnak. 20 éves koromban kórházba mentem operációra, de nem a gyomrommal, hanem a térdemmel. A szokásos amerikai koszt miatt /tele hússal, tejtermékekkel, és tojással/ a térdeimből kilúgozódott a mésztartalom, így szükséges volt az operáció. Ez megszüntette a problémákat a térdemmel, de a gyomorfájdalmak tovább tartottak, s súlyosbodtak is.".... 1971-ben alkalma lett átköltözni New Yorkból Los Angelesbe, ott megismerkedett Harveyvel. Marilyn követte őt az életforma és étkezési stílusa megváltoztatásában, s meggyógyult testileg és s lelkileg is.                                                                     Marilyn 1944. június 13-án született Washingtonban, 11 órakor helyi idő szerint. Ma közismert személy, ez megfelel annak a ténynek, hogy a 10. házban 4 bolygója is van.

marilyn-d.-radix.jpg

 

  Marilyn nagyon sok öszzéletenergiával rendelkezik, minden szinten nagyon erős, valóban csak tipikus amerikai koszt elhagyására volt szüksége, hogy teljes életet élhessen.

 

 

A Human Design profilnak a praktikus élet számára nincs annyi jelentősége. Számomra a bolygók elhelyezkedése a kapukban jól helyettesítík a Szabián szimbólumokat.

 

diamond.m.-hd.jpg

 

 

 

12..png