Jdi na obsah Jdi na menu
 


James Redfield

 

JAMES REDFIELD 1950. március 19-én született az amerikai Birminghamban, Alabama államban.

redfield-radix.jpg

 

Egészen fiatalon kezdett érdeklődni a spiritualizmus iránt. Egyetemi évei alatt megismerkedett a keleti filozófiákkal, majd 15 éven keresztül terapeutaként dolgozott. Ez alatt került kapcsolatba a New Age mozgalmakkal, s dolgozta ki a saját spirituális elméletét. Ennek eredményeként született meg az első könyve „A mennyei prófécia” címmel, amely több millió olvasót ösztönzött arra, hogy újfajta, spirituális tudatossággal élje az életét. A kötet az elmúlt két évtized alatt a New Age mozgalom kultikus könyve lett.

 

A Peru szent hegyei között játszódó regény folytatása „A tizedik felismerés” című kötet, amely még egzotikusabb tájakra kalauzolja az olvasóját: nemcsak az észak - amerikai hegyvidék vadonjaiba, hanem egy másik dimenzióba is - oda, ahonnan eddigi tudomásunk szerint nincs visszatérés.Megragadóan újszerű elgondolásainak köszönhetően egyre többen lesznek hívei a spirituális világképének. „A mennyei látomás” című művében - elhagyva az eddig megszokott kalandregény formát - az eszméi tiszta formában kerülnek az olvasó elé. Pszichologizáló és ezoterikus látomásában az Ember fejlődésének következő lépcsőfokára lép, ahonnan már csak egy karnyújtás a földi mennyország. Gyakorlati szempontból közelíti meg mindazt, amit a fenti két regényében megfogalmazott az új spirituális tudatossággal kapcsolatban. Lépésről, lépésre haladva tanítja meg, hogyan vegyük észre a valóságnak a nem jelenségszintű, hanem a jelenségek mellett, mögött, esetleg helyett létező szellemi szintjét.

 

Temperamentumának megfeleloen olyan spirituális kalandregényeket ír. 

 

redfield-cakry---kopie.jpg

 

 

 

 

4.jpg